Mi is a babaváró hitel?

babaváró hitelHatalmas segítséget jelenthet a családoknak a 2019-ben bevezetett babaváró hitel. A babaváró hitel feltételei sokak számára könnyen teljesíthetők, azaz az igénylők viszonylag egyszerűen juthatnak hozzá maximum 10 millió forinthoz, amelyet legfeljebb húsz év alatt kell vissza fizetni. Ráadásul előfordulhat, hogy az állam részben vagy egészben elengedi a tartozást.

A babaváró feltételei

Minden olyan házaspár igényelheti a babaváró hitelt, akiknél mindkét fél betöltötte a 23. életévét, a feleség pedig még nem érte el a 41 éves kort. A babaváró hitel feltételei közé tartozik, hogy legalább az egyik házastársnak 3 éve jogosultnak kell lennie a társadalombiztosítási ellátásra, vagy minimum ennyi ideig felsőoktatási tanulmányokat kellett vagy kell folytatnia. A babaváró feltételek szerint mindkét félnek muszáj rendelkeznie magyarországi lakcímmel, és természetesen nem lehet köztartozása, a KHR-ben (Központi Hitelinformációs Rendszer) nyilvántartott lejárt tartozása, továbbá a büntetett előélet is kizáró ok.

Bár a babaváró kölcsönt alapvetően a gyermekvállalás előtt álló pároknak találták ki, azok is felvehetik, akik már van gyermekük. Csakhogy a tartozást a meglévő gyerek után nem, kizárólag a hitelfelvétel után születő kicsit követően mérsékelik vagy engedik el.

A lehetőség igencsak népszerű, ezért sokan érdeklődnek a babaváró támogatás részleteiről. A hitelkonstrukció feltételei és a tudnivalók – a folyósítást végző többi bankhoz hasonlóan – az Erste Bank oldalán érhetők el.