Elcsépelt gondolat rohanó világunkat emlegetni a masszázs kapcsán, ugyanakkor akárhogy is nézzük, van benne igazság. Az ülő munka, a kevés mozgás, a stresszes élet nap mint nap megkeserítheti életünket. A masszázst, pedig ha nem is tudományosan, hanem ösztönösen már az őskorban is alkalmazták. Elég arra gondolnunk, ha például meghúztuk a vállunkat, reflexből elkezdjük nyomkodni.
Szerencsére az emberiség pár időszakot leszámítva nem a fejlődésképtelenségről volt ismert, ennek köszönhetően a masszázs is időről-időre alakult, formálódott, mire kialakultak a ma használt fogások, megoldások.
Természetesen a rendkívül sokféle masszázsfajta miatt nem könnyű egységesen bemutatni, ugyanakkor minden masszázsfajtában van közös pont, melyeket most végig is veszünk.
A masszázs hatásai:
1: Nyugtató, stressz oldó hatású
Feljebb említett közhely egyenes ági megválaszolása ez a pont. Nem is gondolná az ember, hogy a stressz mennyi betegség okozója. (akár a betegségek 90%-árért is felelhet) Ezzel együtt lehet élni, csak nem érdemes. A legtöbb masszázsfajtánál fontos a nyugodt légkör, ami nagyon kapóra tud jönni az embernek. 1-1.5 óra amikor csak magunkra figyelhetünk, kizárva a külvilágot, és hétköznapi gondjainkat. Egy kellemes masszázs hatására bőrünk, izmunk, vérkeringésünk felfrissül, idegrendszerünk lenyugszik. A paraszimpatikus idegrendszert aktiválva javítja testünk stresszre adott válaszait.
2: Segíti az alvást
Ez szintén olyan terület, ami nagyon őseinket kevésbé érintette. Az alvászavar leggyakoribb kiváltó oka a stressz, illetve feszültség. A rossz/kevés alvás ingerlékenységet, és érzelmi kimerültséget okoz.
Egy jó masszázs segítségével izmaink ellazulnak, idegrendszerünk lenyugszik, testünk lelassul, csökken a vérnyomás…Elalszunk…
3. Javítja az izmok teljesítményét
A sport és masszázs összefüggését úgy gondolom, nem kell ecsetelnem. Ugyanakkor ha nem vagyunk élsportolók akkor is hasznos dolog tud lenni. A masszázzsal tudjuk enyhíteni a mozgáshiány negatív következményeit. (Nem, a rendszeres mozgást nem tudja pótolni)
Mégis hogyan teszi ezt? A kezelés hatására nem csak az anyagcsere gyorsul fel, hanem az izomtónus is csökken, ezzel javítva az izmok teljesítő képességét és rugalmasságát. Ezek mellett javítja az izmok állóképességét, ezzel gyorsítva a regenerációt.
4. Javítja a bőr állapotát
A 4.pont szintén egy korábban kevésbé ismert problémára nyújt megoldást. A légszennyezettség, nem megfelelő étrend és az UV sugárzás mind olyan problémák, amik többek között a bőrnek is károsak. Ráncosodik, öregszik, kiszárad. Ezek ellen masszíroztatással tehetünk. Ennek köszönhetően kitágulnak a bőr erei, ami segíti a méreganyagok távozását, növeli a sejteket tápláló anyagok felvételét, fokozza a vérkeringést, amivel biztosíthatjuk a bőr nedvességtartalmát, megakadályozva a viszketést és kiszáradást.
5. Enyhíti a krónikus fájdalmakat
Nem kell sportolónak lennünk ahhoz, hogy szükségünk legyen a masszázs fájdalomcsillapító hatására. Elég ehhez akár sérülés, vagy betegség. Masszázs segítségével lényegesen csökkenthetők ezek a fájdalmak. Egy szakképzett masszőz képes olyan ingereket kiváltani a szövetek idegvégződésében, hogy ez által meggátolja a fájdalom eljutását az agyba. Emellett boldogsághormon, vagyis endorfin szabadul fel, természetes úton enyhítve a fájdalmakat.