Alig lehet úgy végigsétálni Budapesten, hogy ne látnánk kitéve a papírt: munkaerőt felvesznek. Az internetes oldalak és a nyomtatott lapok vonatkozó rovatai is tele vannak állásajánlatokkal, szóval azt hihetnénk, hogy az állás keresés Budapesten és az ország többi pontján még sosem volt ennyire egyszerű. Pedig nem könnyű az álláskeresés. Ahogyan a fogfájást sem otthon, kezdetleges módszerekkel próbáljuk megszüntetni, hanem szakértő, jelen esetben fogorvos segítségét kérjük, az álláskeresésben is érdemes a szakavatottak segítségére számítani: egy elismert munkaerő-kölcsönzőére. Tovább olvasom…
Irány a diákmeló!
Hány meg hány diák unja már, hogy sosincs elég pénze. Nem elég a szociális támogatás, kevés a tanulmányi ösztöndíj, és a diákhitelre sem érdemes alapozni a megélhetést. A megoldás a diák állás lehet. Ma már szinte jobb órabéreket lehet kapni diákmunkával, mint stabil bejelentett állással. Ráadásul a diákszövetkezetek alkalmazkodnak a diákok időbeosztásához, így szinte akkor és annyit dolgozhat a tanuló, amikor és amennyit csak akar. Az iskolaszövetkezetek jó logisztikával összekötik a munkaerőre vágyó vállalatokat a pénzre, tapasztalatra hajtó diákokkal, és máris kész a tökéletes üzlet. Tovább olvasom…
Miért fontos a fogszabályozás?
Hajlamosak lehetnénk azt gondolni, hogy a fogszabályozás pusztán esztétikai kérdés, holott elsősorban az egészségünket szolgálja a rendezett, szabályos fogsor. A fogszabályozás során tökéletesen egymás mellé rendezik a fogakat a Fogászaton, s mindez biztosítja, hogy hatékony legyen a harapás, továbbá ideálisan oszoljon el a teher a fogak, az íny, a csontállomány, és úgy egészében, az állkapocs között. A rosszul rendezett fogsort nehezebb tisztán tartani, az alapos tisztítás hiánya pedig a betegségek melegágya: jóval könnyebben alakul ki fogszuvasodás vagy fogkőképződés. Tovább olvasom…
Az implantáció menete
Manapság a fogpótlás bevett módjának számít az implantátum behelyezése, mégis, sokan megijednek attól, ha a fogorvos az implantatum beépítéséről kezd beszélni. Vélhetően az a téves kép alakult ki, hogy ez valamilyen nagyon fájdalmas, nagyon bonyolult, nagyon hosszadalmas műtét. Holott egy fog implantátum beültetése – páciensek elmondása szerint – nem jár több kellemetlenséggel, mint egy átlagos foghúzás. Még csak nem is altatásban, hanem helyi érzéstelenítésben végzik a fogimplantátum beültetését. Noha nem bonyolult eljárás, érdemes a terület legjobbjai közül választani a fogorvost. Nem lőhet mellé, aki felkeresi az óbudai Dr. Toldi Implantológiát, amely fogászat a nevéből is láthatóan a fog pótlásra szakosodott. Tovább olvasom…
A makula degeneráció
Az első hallásra ismeretlen fogalom, a makula degeneráció az időskori vakság vezető oka a fejlett országokban. A betegség a látóhártya központi részének, a sárgafoltnak a folyamatos sorvadása. Mivel a sárgafolt az éleslátás helye, az ideghártyasejtek pusztulásával károsodik a fókuszált kép. A makula degeneráció befolyásolja az olvasókészséget is. A makula degeneráció tünete, hogy olvasás közben elmosódnak, vagy eltorzulnak a betűk, betűrészletek. A nagy fényerő segíthetne, de ilyenkor meg káprázik a szem. A makula degeneráció miatt a színek is kevésbé lesznek élénkek, nehezebb lesz ráismerni az arcokra, egyre kevésbé lehet elolvasni akár a bolti feliratokat. A betegség súlyosbodásával hullámosnak tűnnek az egyenes vonalak, és az éleslátás helyén egyre növekvő sötét folt jelenik meg. Tovább olvasom…
Állás keresés Budapesten
Elégedetlen a jelenlegi munkahelyével, és szeretne váltani? Pályakezdő, és még nem talált állást? Munkanélkülivé vált, és éppen gőzerővel állást keres? Akármelyik helyzet is áll fenn, nem egyszerű a dolga, hiszen bár Dunát lehetne rekeszteni az állásajánlatokkal, valahogy mégsem egyszerű összehozni az állást keresőket és az állást kínálókat. Kivéve, ha a Humánia HRS Group állásközvetítőre bízzuk a feladatot. A cégek körében kedvelt állásközvetítő állandóan friss álláshirdetésekkel segíti az álláskeresést Budapesten. Tovább olvasom…
Domain név regisztráció menete
Mindig is érdekelte, hogyan zajlik a domain név regisztráció? Mit kell tenni akkor, ha nemzetközi vagy külföldi domain nevet szeretnénk regisztrálni: Még nem tudja, mi az a tárhely bérlet avagy a webhoszting szolgáltatás? Ne aggódjon, most röviden elmagyarázzuk mindezt, hogy amikor a hosting kerül szóba, már tökéletesen értse, miről is van szó. Ami a domain név regisztrációt illeti, a www.whosting.hu oldalon adja meg a szükséges adatokat és küldje el az online megrendelést. Ezt követően automatikus visszajelzés érkezik a megrendelt szolgáltatásról a regisztrációs űrlappal és vagy a webhoszting megrendelő lappal. Tovább olvasom…
Milyen raklapot szerezzünk be raklap bútornak?
A raklapgyártásban is igaz, hogy a méret a lényeg. Az Európa-szerte elterjedt EUR raklap méreteit szigorú előírások határozzák meg, ezeknél egyszerűen nincs lehetőség változtatni a szabvány szerinti 800×1200 mm-en. Igaz, erre nagyon kevés cégnek van oka. Nem véletlenül bevett mindenütt a kontinensen az EUR raklap – eu raklap, euro raklap vagy éppen MÁV raklap néven is ismert – használata, hiszen az évtizedekkel ezelőtt kialakult szabvány a teherautóktól kezdve az anyagmozgató-gépekig mindenhez passzol, és persze a vasúti szállítmányozásban is egyértelmű a helye és a fölénye. Tovább olvasom…
17 növény, amivel megtisztíthatod a levegőt – a NASA ajánlásával
A levegő tele van különböző szennyező elemekkel. Ezeket a növények képesek kivonni a levegőből, azaz megtisztítani, hogy tiszta levegőt szívhassunk. Lakásunkban vagy az irodában, ahol a legtöbb időt töltjük, mi magunk is tehetünk azért, hogy tiszta legyen a levegő. Olyan növényeket kell választanunk ezekbe a helységekbe, amelyek képesek megtisztítani a szoba levegőjét.
A NASA a 80-as években készített egy tanulmányt, melyben bemutatják, hogy:
- milyen kémiai elemek vannak a levegőben
- milyen káros hatásuk lehet a szervezetre
- milyen növények képesek kiszűrni ezeket az elemeket és tisztítani a levegőt.
Költöztetés Budapesten
Gyors és precíz költöztetés Budapesten? Igen lehetséges, ha cégünket bízza meg a költöztetéssel. Fontos tudni, hogy rengeteg buktatója van egy zökkenőmentes költöztetésnek, így a belvárosban nagy előnyt jelent, ha a parkolás biztosított az adott ingatlan előtt. Érdemes előre foglalni a helyet, hogy kollégáinknak ne kellejen 50-100 métert gyalogolniuk egy-egy kanyar között. Tovább olvasom…