pénzügyek

Mi is a babaváró hitel?

Hatalmas segítséget jelenthet a családoknak a 2019-ben bevezetett babaváró hitel. A babaváró hitel feltételei sokak számára könnyen teljesíthetők, azaz az igénylők viszonylag egyszerűen juthatnak hozzá maximum 10 millió forinthoz, amelyet legfeljebb húsz év alatt kell vissza fizetni. Ráadásul előfordulhat, hogy az állam részben vagy egészben elengedi a tartozást.

A babaváró feltételei

Minden olyan házaspár igényelheti a babaváró hitelt, akiknél mindkét fél betöltötte a 23. életévét, a feleség pedig még nem érte el a 41 éves kort. A babaváró hitel feltételei közé tartozik, hogy legalább az egyik házastársnak 3 éve jogosultnak kell lennie a társadalombiztosítási ellátásra, vagy minimum ennyi ideig felsőoktatási tanulmányokat kellett vagy kell folytatnia. A babaváró feltételek szerint mindkét félnek muszáj rendelkeznie magyarországi lakcímmel, és természetesen nem lehet köztartozása, a KHR-ben (Központi Hitelinformációs Rendszer) nyilvántartott lejárt tartozása, továbbá a büntetett előélet is kizáró ok.

Bár a babaváró kölcsönt alapvetően a gyermekvállalás előtt álló pároknak találták ki, azok is felvehetik, akik már van gyermekük. Csakhogy a tartozást a meglévő gyerek után nem, kizárólag a hitelfelvétel után születő kicsit követően mérsékelik vagy engedik el.

A lehetőség igencsak népszerű, ezért sokan érdeklődnek a babaváró támogatás részleteiről. A hitelkonstrukció feltételei és a tudnivalók – a folyósítást végző többi bankhoz hasonlóan – az Erste Bank oldalán érhetők el.

Rate this post
imotka

Recent Posts

A leggyakoribb felújítási munkálatok a különféle otthontípusokban

Egy átfogó házfelújításról sokunknak az elhúzódó munkálatok és a magas költségek jutnak eszükbe, a legtöbben…

4 hónap ago

Karácsonyi ajándék tippek

Saját készítésű karácsonyi ajándékok nemcsak személyesebbek és jelentőségteljesebbek, hanem lehetőséget is biztosítanak a kreativitás kibontakoztatására.…

5 hónap ago

2023-as halloween jelmezek: A legnépszerűbbek és ötletek

A Halloween közeleg, és ezzel együtt a jelmezekről való gondolkodás is. Ha még nem találtad…

6 hónap ago

10 legnépszerűbb virág halottak napján

A halottak napja, vagyis mindenszentek egy keresztény ünnep, amely a halottakról való megemlékezést és az…

6 hónap ago

Bankszámla és bankkártya gyerekeknek

Bankszámla és bankkártya nyitása gyerekeknek egyre népszerűbb a mai világban, mivel segítségükkel a szülők egyszerűen…

1 év ago

Felfújható gallér kutyáknak és macskáknak

Aki tart kutyát, macskát biztosan vitte már állatorvoshoz is. Sajnos vannak olyan esetek, amikor nem…

3 év ago