http://www.stop.hu/articles/article.php?id=450281

“Az MKB Veszprém, a Pick Szeged és a Magyar Kézilabda Szövetség közösen arra kéri az egyesületeket, hogy az erőszak elleni tiltakozásuk jeléül a hétvégi bajnoki vagy kupameccsek megkezdése, illetve a különböző versenyek rajtja előtt a szurkolók, az edzők, a vezetők és a sportolók felállva, egymás kezét megfogva egyperces néma felállással fejezzék ki tiltakozásukat az erőszak ellen.”

Big up. Érdekes a névazonosság, most próbáljuk összekoordinálni, hogy az Összefogás az Erőszak Ellen Mozgalom csatlakozzon az Összefogás az Erőszak Ellen kampányhoz… Meg gondolkodom, hogy mit lehetne vasárnap Veszprémben csinálni, a jelek szerint lenne egy erős igény és szükség egy erőszakmentességgel foglalkozó áramlat veszprémi beindítására is. Meglátjuk, mindenesetre ha valakinek van veszprémi ismerőse, akit felháborít mindenféle erőszak és érdeklődne egy erőszakmentes közösségben és a Világ Körüli Menet a Békéért és Erőszakmentességért kampányban való részvételben, keressen meg, köszönöm.

Az áldozat hozzátartozóinak részvétem.

Update, most találtam meg Petre Cozma, Marian édesapjának üzenetét, maximális elismerésem: “Ne adjál tüzet egy erdőnek, ne gyújts fel egy erdőt, hanem ültess fákat, hogy új erdő növekedhessen. Ha a kétéves unokám abba a korba ér, elhozom ide, hogy ő is kézilabdázzon.”

Comments 206 Comments »

Egyetlen vallás sem hirdet gyűlöletet, a nagy vallásokat az köti össze, amit Jézus úgy fogalmazott meg, hogy “Szeresd szomszédodat, mint tenmagadat!” - mondta Barack Obama elnök csütörtökön Washingtonban az úgynevezett Nemzeti Imareggelin. A zsidó Tóra arra tanít, hogy az ember ne tegye társával, azt, ami számára gyűlöletes, az iszlám hadísz szerint pedig az ember addig nem hisz igazán, amíg nem kívánja ugyanazt testvérének, mint önmagának; és ugyanez vonatkozik a buddhistákra, a hindukra, Konfuciusz követőire és minden humanistára - mondta az elnök az ökumenikus eseményen. (MTI)

Egy pluszpont. Reméljük ezt az afgán “szomszédságban” is befogja váltani…

Comments 173 Comments »

http://index.hu/politika/belfold/gerg090206/

“Megszüntette a Fővárosi Ítélőtábla a büntetőeljárást Gergényi Péter, Budapest volt rendőrfőkapitánya ellen, mert a nyugalmazott rendőr-vezérőrnagy szolgálati viszonya már több mint egy éve megszűnt, márpedig a katonai bűncselekmények esetében ez büntethetőséget megszüntető ok.”

Egy éve lehetett tudni, hogy ez fog történni, már akkor is felment bennem a pumpa emiatt.

Most tegyük félre Gergényi vitathatatlan felelősségét a 2006-os zavargások során történt számos rendőri hiba, túlkapás és törvénytelenség terén. Elég felháborító önmagában az is, hogy ilyen megtörténhet, de ennek az ügynek nem ez a legfőbb érdekessége.

Hanem az, hogy az elit nem csak hogy önmagának örül és kitüntet ilyen események után, hanem az ártatlanságnak és törvényességnek még a látszatát sem kívánja fenntartani, amikor látványosan egy jogi kiskaput használ a jogi felelősségrevonás elkerülésére. Még csak a színjátékot sem tartják fontosnak, holott megtehetnék, hogy mondjuk a korábbi hasonló tapasztalatok hiányára hivatkozva ugyan mondjuk kisebb mulasztásokban vétkesnek találják, büntetést nem szabnak ki.

Nem, ez egyszerűen azt kommunikálja, hogy helló srácok, mi mindent megtehetünk továbbra is, nincs változás. Elkúrtuk, elkúrjuk és el fogjuk kúrni, és te ezellen nem tehetsz semmit. Ne is álmodj róla, hogy olyan országban élhetsz, ahol az emberek a törvény előtt egyenlőek.

Mindezt akkor, amikor egyébként reped a jég, önkormányzati képviselők kerülnek célkeresztbe, látszik, hogy végtelen ideig nem lesz fenntartható ez az állapot. Valószínűleg ez csak olaj a tűzre, egyre növeli a közhangulatban a vezetők törvény előtti elszámoltathatásának megoldását.

De azért rohadtul idegesítő…

Comments 176 Comments »

Egy kisebb megszakítással, de az utóbbi három hónapot jellemzően Ferencvárosban töltöttem a helyi időközi választásokon a humanista részvétel koordinálásával.

Két fő tapasztalat van, amit le akarok írni ide magamnak, emlékezzek rá húsz év múlva is.

1) Nagyon szükség van rá. A politika nem szükségszerűen rossz, csak rosszul csinálják, nagyon. Az emberek egyszerűen ki vannak éhezve arra, hogy egy becsületes emberekből álló demokratikus, szolidáris politikai erő megerősödjön. Ki vannak ábrándulva, de rászánsz 10 percet egy beszélgetésre és már lelkesek is.

2) Amíg civilkedik az ember, addig nem ilyen erős a kontraszt, de más pártokkal egy porondra kerülve egyből hiperéles kontrasztot kap az a megkérdőjelezhetetlen belső igazság-keresés, ami kifele kérlelhetetlen őszinteségben és becsületességben jelenik meg. Emberek, akik nem azért őszinték és becsületesek, mert különösebben azok akarnak lenni, hanem mert mindaz, amiben hisznek, mindaz, amit létre akarnak hozni a világban és magukban ezt feltételezi. Nem tudsz erőszakmentes világot erőszakosan, becsületes világot becstelenül létrehozni. Ebben a pillanatban konkrétan magasról teszek rá, kinek mennyire lesz ez reális vagy hihető, de borzasztóan hálás vagyok, hogy ennyi valóban önzetlen, a világ emberivé tételén munkálkodó emberrel élhetek, dolgozhatok.

Hm, asszem erre mondta Tibi, hogy a mi iránytűnk belül van…

Comments 184 Comments »

Évek óta hallgatjuk, hogy nem mehet tovább ez a jelenlegi gondoskodási szint, hogy az állam mindent a seggünk alá tol. A kormány reformokkal jön, ha pedig egy picit nem, azonnal az ellenzékkezdi el követelni, hogy csökkentsük a szociális kiadásainkat, vagy éppen magukat roppant modernnek tartó gondolkodók kelnek ki a fűtés ártámogatása mellett. Erősödjön végre az a verseny, attól pezsdül a magyar vér.

Jutott eszembe ma, 2009. január 15-én beírni az index keresőjébe a “kihűlés” szót. Read the rest of this entry »

Comments 172 Comments »

A Ferencvárosi választások első fordulóján 3,68%-ot ért el a Humanista Párt. Tette ezt úgy, hogy bár a humanista civil csoportok és tevékenységeik két évtizede egyre ismertebbek, a pártról gyakorlatilag nem tudnak az emberek. Ferencvárosban két hónap aktív, fárasztó, de őszinte és emberi kampány eredménye ez. Én ma, tizenórányi szavazatszámláló-bizottságbeli meló után biztos nem fogom részleteiben elemezgetni. Helyén kell kezelni egy időközi, alacsony részvételű választás eredményét, de első országgyűlési megmérettetésként szerintem egyszerűen csak féktelenül örüljünk és köszönjük meg támogatóinknak, szimpatizánsainknak és magunknak. Két hónap alatt mi nulláról jutottunk el idáig, ezt kell, ezt éri meg folytatni. :+)

Comments 200 Comments »

Tegnap lekapcsoltam itthon a gázfűtést, még írni is akartam poénból, hogy a hazáért mindent. Nyilván biztos voltam benne, hogy senki más nem tesz hasonlóan, egyedül meg ugye nem sokat ér, de egye fene, én megtettem, ami tőlem telt. Erre ma olvasom, hogy az ország népe annyira takarékos volt tegnap, hogy még maradt exportra is, éppen szerb szomszédaink melegednek tüzünknél. Már megérte, király.

Amúgy lassan feloldom a blogcsendet, lesznek megint beszámolók, elmélkedések, ami annó.

Comments 140 Comments »

Ma valahogy nagyon lassú napom volt, aludni kellett volna valamennyit, az van… Először Sándor Bertalannal találkoztam, részemről jót beszélgettünk, csak kicsit szét voltam esve. Ő ősrégi melegjogi aktivista, katolikus lelkész, eleddig nagyon jó embernek ismertem meg. Aztán átkerekeztem a Numberhez, a Tomcat féle szélsőjobbos “Zöld” Párt szerdán plakátozás közben combon szúrt aktivistájához egy olyan kórházba, amiről eddig azt sem tudtam, hogy létezik. Pont a szüleit váltottam a betegágynál. Kicsit furcsa szituáció volt ugye, én sem tudtam milyen fogadtatásra számíthatok, de aztán kellemeset beszélgettünk - eltekintve attól, hogy négyágyas szobában ötödik ágy volt az övé, körülöttünk négy figyelő idős ember, ő meg gondolom begyógyszerezve, meg csövek jönnek ki a combjából. Szerencsére jól gyógyul, nincs szövődmény, 1-2 nap és saját lábán távozhat. Read the rest of this entry »

Comments 162 Comments »

Teljes mértékben agyhalott vagyok, olyan szintű szellemi kimerülést sikerült elérnem, hogy csuhajj. Nemcsak szellemileg-fizikailag volt megterhelő az utóbbi pár nap, de társul hozzájuk egy kisebb “megcsináltuk” hangulatú feszültség-kiengedés is. Hosszú összefoglaló az utóbbi pár hét 2-3 főbb tevékenységéből. Read the rest of this entry »

Comments 172 Comments »

A minap egy lengyel politikus elsütött egy viccet privát társalgásban, aminek poénjában Obama fekete felmenő alapján a kannibalizmusra asszociált. Ismerjük ezeket a poénok, majd’ mind ilyen, valaki kárára sülnek el a csattanók, a legritkább esetben korrektül, gyakran éppen eltúlozva, groteszkké téve vonásokat, vagy épp széleskörű népi hiedelmekre építve. Mindez az Index-en (MTI hír nyomán) már úgy jelenik meg, hogy lekannibálozta Obama ősét és persze áll a bál, hogy ez milyen inkorrekt. Ha egyszeri példa lenne, hagynám is a fenébe, ilyen a bulvár-újságírás, bolhából elefántot, hiszti ezerrel. Read the rest of this entry »

Comments 193 Comments »