Bővebb infó
Az Ifjú Humanisták az újhumanizmus nevű filozófiai irányzat köré szerveződő nemzetközi, önkénteseket tömörítő Humanista Mozgalom egy csoportja.
Hiszünk benne, hogy - bár ezek a mai kultúrának nem részei - önmagunk megismerése és környezetünkért való felelősségvállalás ugyanolyan szerves része kell legyen mindennapjainknak, mint a tanulás, munka, család és barátok.
Társadalmi tevékenységünk két fő területre osztható.
Informatív és figyelemfelkeltő tevékenységek
2007 őszén kitalált szervezeti átalakításnak hála immáron egyértelmű, hogy 5 fő témában szeretnénk a jövőben tevékenykedni: béke és erőszakmentesség, környezetvédelem és fenntartható fejlődés, kisebbségügy, oktatás és ifúság, hajléktalanság és szociális gondok. Mindezek mellett nyitva hagyjuk a lehetőséget új tematikus csoportok indulására. Ezekben a témákban egyrészt informatív, tájékoztató jellegű programokat szervezünk (iskolai programok, vetítések, erőszakmentesség találkozók), sajtóközleményeket és cikkeket írunk, másrészt egyedül vagy más szervezetekkel közösen veszünk részt erőszakmentes demonstrációkon. Meghonosítói és évek óta főszervezői vagyunk az immár egész világon elterjedt fáklyás Békejel demonstrációknak is. Az Ifjú Humanisták célja egyértelműen egy olyan önkéntes szervezet létrehozása, amely nem csak a tagjai személyes konfliktusainak erőszakmentes megoldásában jelent segítséget, de a társadalmi témákban is részvételi lehetőséget biztosít a környezetük iránt felelősséget vállaló embereknek.
Mint ahogy mi is önkéntesek vagyunk, további önkéntesek jelentkezését is várjuk. Ha érdekel a fenti témák bármelyike, szívesen olvasol idevágó anyagokat, szeretnél hasonszőrű emberek társaságában lenni, vagy érzel magadban inspirációt új emberek megismerésére és bevonására, jelentkezz!
Kerületi tevékenység - avagy az önkéntes képviselőség
A fent említett átalakítással egyidőben egy új szemléletű tervet is elkezdtünk beindítani. Nyilván senkinek nem mondunk újdonságot, hogy a budapesti kerületek (és egyébként számos más település is) borzasztó állapotban vannak. Mióta a politikai színtér ki-ki-utál csatározássá degradálódott és az egyes választásokon az emberek önkormányzati képviselőiket is gyakorlatilag az alapján választják, hogy melyik pártvezető ellenszenvesebb, ezek a képviselők egyre kevésbé képviselik az embereket és egyre inkább csak pártjaik és saját pénztárcájuk érdekeit nézik. A demokrácia - abban az értelemben, ahogy ezt az ókori görögök kitalálták - nem működik. (Igen, itt egységesen szidjuk a pártokat hovatartozás nélkül, ilyet szoktunk.) Rendszeresek azok a hírek, melyek politikusok korruptságáról, “megbundázott” milliárdos pályázatokról, bezárt iskolákról, parkok helyén épülő mélygarázsokról, a lakók érdekeit figyelmen kívül hagyó önkormányzatokról - és persze megemelt fizetésekről és prémiumokról szólnak. Ezek miatt úgy döntöttünk, hogy ha a politikusok saját magukat húzzák le az erkölcsi süllyesztőben és nem hajlandók képviselni a választópolgárok érdekeit, akkor mi, nemnaív de idealista önkéntesek vesszük át a helyüket. Folyamatosan kapcsolatot építünk a helyi lakosokkal, hangsúlyt helyezünk a lakosság helyi kérdésekről alkotott véleményének megismerésére, figyelemmel kísérjük az önkormányzati döntéseket, informáljuk az érdeklődőket, törvényességi felülvizsgálatot kérünk a korrupciógyanús ügyletekre, segítjük a civil kezdeményezéseket, szóval megteszünk mindent, amit csak meg tudunk. Természetesen nem tudnánk ezt egyszerre mindenhol elkezdeni, éppen ezért elsőként egy választott kerületben (Bp. VI. kerület, Terézváros) kezdünk és a tapasztalatok fényében haladunk majd tovább. Ehhez a projekthez nyilvánvaló, hogy szintén rengeteg emberre lesz szükség: tucatnyi önkéntes (önjelölt :-)) képviselőre és fejenként 5-10 segítőre, akik szeretnék szívükön viselni a kerület és a kerületi emberek sorsát. A terézvárosi projektnek hamarosan saját weblapja lesz, ott lehet majd bővebb infót találni, addig is az érdeklődés mehet az Kopiás Attila Steve-nek az attila_kopias@yahoo.co.uk címre.
Általánosságban
Fontos, hogy elmondjuk, hogy a jelenlegi terveink egy nagyságrenddel meghaladják aktuális méretünket. Így rengeteg dolog van, aminek még nincs felelőse, beindításra vár, vagy már működik ugyan, de nagyobb figyelmet és több embert igényel. Így aztán ha érdeklődsz tevékenységeink iránt, ne érezd magad feszélyezve: jelentkezz, találkozzunk, legyen egy kis rálátásod a dolgokra, és meg fogod találni a neked megfelelő tennivalókat!






Legújabb hozzászólások