Differenciált gondolkodás és antifasizmus
Kopiás Attila Steve | 2008. April 26., Saturday | 05:47Nem óhajtok újra és újra csak egy témával foglalkozni, hiszen az országnak és a világnak számos ennél jelentősebb problémája van, azonban Andrassew Iván vs. Gój Motorosok témakörben sokadik alkalommal hivatkozási pont "az Ifjú Humanisták" álláspontja. Nyomtatásban is megjelentünk, neten böngészve rendszeresen találom meg nevünket ebben a kontextusban.
(Epizódként megjegyezném, hogy erősen groteszknek tartom, hogy pont emiatt kapunk nyomtatott sajtót. Több ezres eseményeket szervezünk, nonprofit jótékonysági CD-t adunk ki, erőszakmentességről szóló találkozókat és iskolai vetítéseket szervezünk stb., amivel kapcsolatban szokva vagyunk hozzá, hogy a sajtó számára a teljesen érdektelen kategóriába esnek. De hogy egyszer nem tervezünk kimenni valahova és erről én személyesen egyes szám első személyben, lefekvés előtt, hullafáradtan írok egy gyors postot egy blogba és ez hírtelen "világhír" lesz… Valami nem stimmel ebben a világban…)
Számomra az a nagyon érdekes ebben a témában, hogy oldja a fekete-fehér világban gondolkodást. Egyszerűen nem lehetett hirtelen két táborra osztani az embereket valamilyen vonal mentén. Úgy tűnik, tényleg kezd megjelenni és megerősödni egy olyan mentalitás a mai 16-30-as generációban, ami nem a "velem vagy ellenem" alapján gondolkodik. A világ ritkán ilyen vagy olyan, ezek az emberek pedig különböző nézetekkel, különböző prekoncepciókkal, de arra kíváncsiak, milyen lehet a világ, mit gondolnak erről mások, hogy jutottak olyan dolgokra. Elkezdtünk talán valami belső hangra figyelni amit követhetünk és így nincs akkora szükségünk a csordaszellem "no brain no problem" stílusú megerősítésére? Nem tudom, az idő majd eldönti mi lesz a sorsa a jelenségnek…
Mindenesetre megéri rákeresni Google-ben az Andrassew gój motorosok kifejezésre és átnézni a találatokat. Megéri megismerni álláspontokat, nézőpontokat, motivációkat, szellemiséget. Nekem speciel nagyon tetszik Shadai, a Judapest.org bloggerének hozzáállása, aki Andrassewvel és a motorosokkal is kommunikál, utóbbiaknak is megadva az alapvető emberi tiszteletet, kedvességgel és értelemmel próbál kommunikálni feléjük. Andrassewnek szintén válaszolt (és többször írt cikket ránk is hivatkozva) a Hírszerző újságírója, Seres László, aki háború-béke és privatizáció-szolidaritás témákban rendszeresen a legmegszállottabb konkrét ellenzője a humanisták elképzeléseinek. Ez csak két kiragadott példa (akit érdekel, könnyen találhat többet), de szerintem jól szemlélteti, hogy valami "zavar" van a kétpólusú gondolkodásban, nem akar összeállni.
Tamás Gáspár Miklós is írt egy hosszabb cikkett, melyben kifejezi, hogy csalódott az eddig barátainak tartott Ifjú Humanistákban, hiszen a Gój Motorosok igenis antiszemiták és fenyegetik Andrassewet. TGM véleménye azért is különösen érdekes számomra, mert bár van 1-2 megnyilvánulása, amivel nem értek egyet, filozófiája és gondolatmenete számos témában jó ideje példaként szolgál számomra, így a kedvéért igyekszem a nézőpontomat még egyszer érdemben kifejteni. Csakúgy, mint az előző írásom, ez a személyes magánvéleményemet tükrözi, ezért is a saját nevem alatt jelenik meg. Legyek bár a Humanista Mozgalom Ifjú Humanisták nevű csoportjának alapítója és egyik legaktívabb tagja, az én véleményem is csak egy vélemény, ami nyilván némileg eltér egy hivatalos állásfoglalástól és szerintem ez így jól is van.
Hadd kezdjem azzal, hogy én humanistának tartom magam, ami alatt én a Silo által alapított újhumanizmus nevű eszmeáramlatot értem. Olyan embernek tartom magam, aki törekszik arra, hogy az ember legyen számára a legfőbb érték, rassztól, vallástól, nemtől, kortól, szexuális preferenciáktól és egyéb másodlagos tulajdonságoktól függetlenül. Érdeklődőnek és kritikusnak tartom magam: ismerőseim tudják, hogy szeretek ezernyi nézőpontot találni, ahonnan magamat, a humanistákat, különböző eseményeket, ideológiákat meg tudok nézni. Szeretem azt hinni, hogy megértő kritikával tudok mindenhez fordulni, ami persze nem igaz, de a szándék megvan: bármiről és bárminek az ellenkezőjéről is hajlandó vagyok beszélgetni, kérdezni, vizsgálódni, megpróbálni megérteni mi benne a logika. Mindemellett pedig hiszem, hogy az erőszak legtöbbször újabb erőszakot szül. Teljes mértékben meg tudom érteni a fizikai, lelki, vallási, intellektuális vagy bármilyen egyéb felsőbbrendűség bizonyítására irányuló motivációkat hiszen bennem is számos ilyen van, de azt tapasztaltam, hogy ha ezt hagyom kivetülni másokra, kétszeresen teszek saját magam ellen is. Egyrészt soha nem bírtam igazán önfeledten örülni amikor sikerült valakit a kudarc érzésével megajándékoznom azáltal hogy legyőztem, megszégyenítettem - és gondolom ez fizikai elnyomás esetén is hasonlóan lett volna - hanem ehelyett egy nyomasztó érzés erősödött bennem. Mintha lelkiismeretem kiabált volna, mintha én is azok szintjére süllyedtem volna, akik ellen fel akartam szólalni. Persze volt, hogy elég hangosan kiabáltam igazamat, ekkor végülis csak el tudtam nyomni ideig-óráig ezt a hangot, de ma már nem szeretném újra ezt az érzést létrehozni. Másrészt viszont minden alkalommal amikor erkölcsi fölényem teljes tudatában sikeresen legyőztem valakit, a másik a megtapasztalt kudarc, keserűség és igazságtalanság érzését általában arra használta, hogy megerősítse magát és visszavágjon idővel, méghozzá úgy, hogy fájjon. Pont mint a lengőajtó: én adom neki azt az energiát, amivel utána végigvág rajtam. Nem mazochizmus?
Persze mit tehettem volna? Szentül meg voltam győződve róla, hogy Igazság az csak egy van, én pedig tudom mi az. Ki ne tudná? Tízmillió igaztudó ember országa vagyunk, önmagában matematikai csoda, hogy nálunk mindenki okosabb mindenki másnál. Esetleg még azt tudtam feltételezni, hogy más is tudja, mi az Igazság, csak direkt ártani akar mert ő meg olyan. És azt hiszem, késő-tinédzserkoromnak ez a világnézeti összefoglalója jól leírja a jelenlegi oldschool politika-filozófiai színteret is. Minden szereplő három kategóriába osztja az embereket:. Van a "Mi", ők azok, akik velem egyetértenek, ők jószándékú és intelligens emberek akik egy pozitív jövőért dolgoznak. Van az "Ostobák", ők alapvetően jószéndékúak, de nem olyan okosak, mint a Mi, ezért baromságokat fecsegnek. És van a "Gonoszak", akik eleve rossz szándékúak, tönkre akarják tenni a világot, nekik minden megmozdulásuk, véleményük és ismerettségi körük teljes köre ellen pusztító erővel kell fellépni. Ez egyben indikátor is: ha valaki szerint Mi nekünk nincs igazunk, bármit kritizál, akkor ő ezek szerint Gonosz. Ez az összemosás nagyon fontos pontja a rendszernek: nem szabad differenciáltan gondolkozni. Nem szabad feltételezni, hogy az Igazunkat megkérdőjelezők esetleg nem mind támadni akarnak, hogy esetleg egymással sem értenek egyet, őket egyetlen, azonos akaratú ellenséges masszaként kell kezelni. Ki kell jelenteni: az ostobákat még fel lehet világosítani, de a gonoszak reménytelenek, velük érdemben beszélni (miattuk persze) nem lehet, el kell söpörni őket.
Szép, dogmatikus rendszer, előnye hogy mindenki magát a jó emberek kategóriába sorolhatja és még okosnak is érezheti magát. Őszintén szólva gondolkodni se kell sokat. Hátránya viszont, hogy ha valaki nem ért velem egyet, akkor ostoba vagy rossz szándékú kell legyen, nincs olyan kalap, miszerint jószándékú intelligens ember csak más eredményre jutott, mint én. Ezt teszi a náci birodalom logikájával egyező módon pl a kurucinfó, nekik Ostobák a tőlük nem elhatárolódó de mérsékelt jobboldaliak, mindenki más pedig buzi, zsidó és cigány, amit direkt csinál mert Gonosz és magyarellenes. Kevésbé radikálisan, de ez zajlik minden választási hisztiévben, amikor a parlamenti pártok hívei a saját pártjuk híveit szeretik, a lehetséges koalíciós partnert (kis butácskák, de azért jót akarnak) eltűrik, a másik oldalt viszont nettó az ördöggel cimborálónak állítják be. Ez történik a dogmatikus egyházak és kritizálóik között: a kritizálók minden egyes rossz fénybe hozható mondatot vagy cselekedetet egyszerre felrónak az egyháznak, a vezetésének, a vallásnak és az összes hívőnek, míg az egyház pedig minden apró kritikát azonnal mint a legfőbb szentség és igazság elleni támadásnak vesz, amilyet ugye csakis gonosz emberek tudnak tenni.
És meglátásom szerint ez történik az antifasiszták oldaláról is a nemzeti radikálisokkal szemben. Azt állítjuk róluk, hogy ők ugyanolyanok, konkrétan "fasiszták" és "nácik". Azt állítjuk, hogy mind antiszemiták és rasszisták. Méghozzá azt állítjuk, hogy ezt direkt rossz szándékból, a Mi oldalunkon álló erkölcsi erő elpusztítása érdekében teszik.
És ebben sajnos tévedünk ha így gondoljuk. "Sajnos", mert egyszerűbb lenne. Nekem is egyszerűbb életem volt, amíg ennyit "tudtam" róluk, lehetett őket utálni és csókolom. De az igazság az, hogy meglepően sokszínűek és általában két nemzeti radikálisnak három különböző véleménye van. Nagyon kevesen, de vannak köztük Mussolini-fan fasiszták, Hitler-hívő nácik és Szálasit követő hungaristák. Maréknyian, de velük igaziból a többiek sem közösködnek, legföljebb nem zavarják el őket, mint ahogy egy balos békedemonstrációról sem hajtjuk el a sztálinistákat csak halkan berzenkedünk. A valódi tömegbázison belül a legradikálisabb az önmaga groteszk karikatúrájaként működő, explicit módon uszító, fegyveres forradalomra buzdító, alpári kocsma szintjén fröcsögő kurucinfó, ami akár 40 fős hídzárat is képes volt összehozni legutóbb. Létezik a Tomcat, Blogin és társaik nevével fémjelzett bombagyár, ami egyfajta intellektuális köntösbe bújtatott, de egyértelműen antiszemita és rasszista hangvétellel rendelkező horthysta csapat, akik Gyurcsány ellendemonstrálása nélkül szintén egy pár tucatnyi embert tudtak összemobilizálni az első Hollán utcai bulijukra. De sorolhatjuk a listát: a határon túli országokkal ellenséges, revizionalista Hatvannégy Vármegye, a roma településeken masírozó egyenruhás Gárda, a politikai pártként működő radikális Jobbik, és még hosszú a lista, de nagyon könnyű észrevenni, hogy nincs az a hatalmas egység, amit néha vízionálunk, legalább annyira térnek el egymástól a szervezetek, mint az öko-alter-globkrit blokkban. A Kurucinfó baromságát bárki másnak felróni az kb olyan, mintha a humanistákkal kapcsolatos problémáját valaki a Védegyletnek vagy az Attacnak róná fel, mondván globkrit, globkrit. Gój Motorosokat megítélni szerintem egyedül a Gój Motorosok tettei és kinyilatkoztatásai alapján lehet, ami viszont zavarbaejtő tud lenni. Felvonultatnak számos soviniszta nacionalista elemet, melyből a legfeltűnőbb a fórumukban történő eseti zsidózás és cigányozás, első ránézésre simán elkönyveltem őket egy aktív rasszista bandának, bevallom. Ettől függetlenül nem mehetünk el amellett, hogy ők jövő kedden beszélgetni szerettek volna, méghozzá az össztársadalmi hangulat javításáról. Kommunikálni. Mint ahogy ezt azóta megtették Seres Lászlóval vagy Shadai-jal, akik erre nyitottak voltak. Andrassew Iván viszont ezt a gesztust azzal reagálta le, hogy válaszában újfent beléjük rugott egyet, kiemelve, hogy arra sem méltók, hogy szóba álljon velük, megtudjon róluk bármit is. Motorosaink erre reagáltak úgy, hogy kihangsúlyozottan nem félelemkeltő jelleggel szerveztek egy hivatalos demonstrációt maguknak, előre kizárták bármilyen más szervezet csatlakozását vagy más téma behozatalát. A téma továbbra is az össztársadalmi hangulat javítása. Mindenhol így: össztársadalmi. Az, hogy erről beszélnie kéne a különböző oldalaknak. Ahogy ezt bejelentették, a Népszava másnap arról cikkezett, hogy direkt félelemkeltő céllal jönnek azért mert fasiszták és azóta is ez a propaganda dől minden csapból. Ami még ha tényleg fasiszták és nácik és hungaristák lennének, akkor sem igaz, így viszont duplán csúsztatás, amit nagyon könnyű hazugságnak nézni. Pláne nekik, akik tudják hogy az össztársadalmi békéért mennek ki és az újságból "tudják meg", hogy a demonstráció célja a megfélemlítés. Mondjuk bárki, aki szervezett már olyan eseményt, ami valamelyik pártnak csípte a szemét, maga is találkozhatott már azzal a jelenséggel, hogy sajtóbeszámolók alapján nem ismer rá a rendezvényre, de nem is jó érzés, nem is gondol szépet ilyenkor az ember a tudatosan ferdítő sajtómunkásról. Konkrétan ha hajlamos az ingerültségre, akkor még ingerültebb lesz, mint eddig volt. Ezt lehet előre tudni. De én egy dolgot nem értek: tegyük föl, hogy egy radikális nemzeti szervezet mondjuk "jó útra" szeretne térni, tenni szeretne a kirekesztés, árkok, fenyegetőzés és mocskolódás ellen, melyek minden oldalon jelen vannak. Mi lenne az, amit tennie kellene, ha nem azt, hogy kommunikálni szeretne, kíváncsi egy baloldali publicista véleményére, ilyesmi? Nem lehet, hogy véletlenül esélyt sem adunk a konszolidálódásra, hanem mi magunk szítjuk a radikális érzelmeket bennük? Félreértés ne essék, nem lettek hirtelen puszipajtásaim, engem nagyon kevés zsidózás és cigányozás is nagyon tud zavarni, de legalábbis felkeltette az érdeklődésemet: lehet, hogy mégsem egy nettó rasszista ostoba bandáról van szó? Vagy mégis?
A sors különös fintora, hogy a kurucinfó adott újabb támpontot, az ő oldalukon találtam meg ugyanis a Gój Motorosok oldalán is látványos helyen villogó felhívást, ami ott mégis elkerülte a figyelmem. Tudtommal TGM, Iván, egyaránt élénk figyelemmel követitek a szélsőjobb szervezetek tevékenységeit, így képben vagytok a "Felhívás a magyar-cigány megbékélés érdekében" című anyagukkal. Ezt mint említettem, elsőként a kurucinfón volt szerencsém olvasni, a szerkesztők szokásos minősíthetetlen fröcsögéseivel megszakítva soronként, ahol a magukból kikelve küldik el a Gójokat melegebb éghajlatra. Ha olvastátok az anyagot, képben vagytok a témáival: bajban az ország, ennek a levét főleg a szegények (köztük a cigányság) issza meg, gyermekek tízezrei éheznek, nem hagyhatjuk, kezdjünk össztársadalmi roma-magyar kommunikációba és összefogásba annak érdekében, hogy a cigány gyermekek tanulhassanak és megvalósulhasson egy kölcsönösen békés együttélés. Szerepel benne a 800 éves cigány kultúra és társadalmi felépítés elismerése, valamint, hogy elsőként nekünk kell bizalmat szerezni, áldozatot hozni. Felolvastam forrásmegjelölés nélkül a felhívást barátnőmnek, hogy mit gondol róla. Elsőre azt hitte én írtam, még a szóhasználat is annyira hasonlított néhol. Amikor kiderült, hogy kik írták, ugyanolyan meglepett arcot vágott, mint én először. És igen, ki kell jelentsem, hogy ez egy nagyon-nagyon jó kezdeményezésnek tűnik. Olyannak, ami méltó a kurucinfó fröcsögésére és az én támogatásomra. Olyannak, hogy szinte sajnálom, hogy nem nekem jutott eszembe és nem vehettem eddig részt benne. Örülök neki, hogy több, mint 5000 aláírást gyűjtöttek ehhez és beadták a Köztársasági Elnökünknek. Határozottan komikusnak tartanám (ha nem ekkora súlyú társadalmi feszültségekről lenne szó), hogy nem csak a mainstream ballib blokknál, hanem az engem is magábaölelő öko-alter-globkrit társaságnál is bátrabban és nyitottabban voltak képesek egy ilyen nem egyszerű problémának nekiállni.
Hogy akkor ők most rossz emberek, vagy jók? Nem tudom. Azt gyanítom, hogy teljesen egyik sem - mint ahogy senki sem az. Vannak nem szimpatikus dolgaik és vannak szimpatikus dolgaik. Bennem személyesen felkeltették az érdeklődést. Mondanám, hogy szeretném először megismerni őket és utána ítélkezni, de ezt sajnos már elbuktam. Most annyi maradt nekem, hogy belátom: előítéletesen alkottam véleményt, de legalább ezután nekiállhatnék megismermi őket, tapasztalatot szerezni róluk, mielőtt következőleg véleményt akarnék mondani. Azt hiszem, ezt várjnánk el a radikális nemzeti oldaltól is, nem igaz? Ahogy pedig a felhívásuk mondja: "Először nekünk kell példát adni." Hiszem, hogy nem szégyen tévedni és sosem késő belátni ezt. Ha rajtam múlna, Iván és a motorosok azon versengenének, melyikőjük tud hamarabb gesztust tenni a másik felé elsimítandó a konfliktust, de azért sejtem én, mekkora realitása van ennek az ötletemnek…
Természetesen ha megint lesz megfélemlítő célú rasszista-antiszemita vagy egyéb kirekesztő ideológiájú megmozdulás a környékemen, ott leszek megint az első sorban, ha pedig bárkit bárkik fenyegetnek, számíthat a szolidaritásomra és támogatásomra. Addig viszont innentől igyekeznék hosszú távon is hasznos tevékenységekkel (iskolai erőszakmentesség-kampány, a jótékonysági CD-nk terjesztése, kisebbségi kerekasztal vagy bármi ilyesmi) foglalkozni a további nyilatkozatparádé helyett. TGM-nek és Ivánnak pedig legjobb felebaráti szándékkal szurkolok, hogy azt az utat járják - bármi is legyen az végül számukra - amire később is nyugodt szívvel, büszkén tudnak majd visszanézni.
Kopiás Attila Steve






"Olyan embernek tartom magam, aki törekszik arra, hogy az ember
Szkeptikus | 2008. April 26., Saturday | 10:56“Olyan embernek tartom magam, aki törekszik arra, hogy az ember legyen számára a legfőbb érték, rassztól, vallástól, nemtől, kortól, szexuális preferenciáktól és egyéb másodlagos tulajdonságoktól függetlenül.”
Hát barátocskám, ez tévedés. Az ember helyett érték ISTEN, és addománya, a SZERETET.
Lehet, hogy azt se tudod, miről beszélek, ám megismétlem:
Az ember magában gyenge, erőtlen, hibás, bűnös, determinált.
Ha erre még nem jöttél rá, hát ez van.
“Teljes mértékben meg tudom érteni a fizikai, lelki, vallási, intellektuális vagy bármilyen egyéb felsőbbrendűség bizonyítására irányuló motivációkat hiszen bennem is számos ilyen van, de azt tapasztaltam, hogy ha ezt hagyom kivetülni másokra, kétszeresen teszek saját magam ellen is.”
Az nem tűnt fel esetleg, hogy rosszul érveltél? Mi? Az, hogyha megérteted, és az, hogyha ráerőszakolod, az ég és föld különbség, haver. Úgy látszik, még kevés dolgot tudtál másokkal megértetni. Sebaj.
“Van a “Mi”, ők azok, akik velem egyetértenek, ők jószándékú és intelligens emberek akik egy pozitív jövőért dolgoznak. Van az “Ostobák”, ők alapvetően jószéndékúak, de nem olyan okosak, mint a Mi, ezért baromságokat fecsegnek. És van a “Gonoszak”, akik eleve rossz szándékúak, tönkre akarják tenni a világot, nekik minden megmozdulásuk, véleményük és ismerettségi körük teljes köre ellen pusztító erővel kell fellépni. Ez egyben indikátor is: ha valaki szerint Mi nekünk nincs igazunk, bármit kritizál, akkor ő ezek szerint Gonosz”
Hát, gratulálok haver, ha így látod. Ha valaki így érvel, illetve ezt gondolja, akkor BETEG.
Lehet, hogy a környezeted tanított így - gáz. Ha már nem gondolod így , akkor beteg voltál. DE semmiképp se vetítsd ki saját hibáidat másokra.
OK?
“Szép, dogmatikus rendszer, előnye hogy mindenki magát a jó emberek kategóriába sorolhatja és még okosnak is érezheti magát. Őszintén szólva gondolkodni se kell sokat. Hátránya viszont, hogy ha valaki nem ért velem egyet, akkor ostoba vagy rossz szándékú kell legyen, nincs olyan kalap, miszerint jószándékú intelligens ember csak más eredményre jutott, mint én. Ezt teszi a náci birodalom logikájával egyező módon pl a kurucinfó, nekik Ostobák a tőlük nem elhatárolódó de mérsékelt jobboldaliak, mindenki más pedig buzi, zsidó és cigány, amit direkt csinál mert Gonosz és magyarellenes.”
Na akkor figyeljél. Az általad fentebb lefektetett logika szerint, mivel az emberek hajlamosak démonizálni, ezért hajlamosak úgy látni a világot, hogy fehér és fekete. Ez rossz. Ez már önmagában is vitatható (miért gondolnák így az emberek?), ÉS EBBŐL NEM KÖVETKEZIK az, hogy mindig, amikor egy társadalmi csoport áll szemben a többivel, akkor szükségszerűen az egymagában lévő társadalmi csoport a hibás, mert “démonizál”. Hülyeség.
Ami pedig a náci birodalom logikáját illet, attól hogy elolvastad a Mein Kampfot, még lehet, hogy hülye maradtál. Annál is inkább, mivel Auschwitzban 1990-ben levették azt a táblát, hogy 4 millió embert öltek ott meg, és kicserélték 1,1 millióra. Tuti azért, mert ezek a számok olyan MEGBÍZHATÓAK…
Először még ostoba, vagy gonosz, utána már Gonosz vagy magyarellenes. Ezek a jelzőid. Én, haver, rendszeres olvasója vagyok a kuruc.infónak, mégsem így gondolkodom. EZ HOGY LEHET?!
Nem kell itt szélsőségesezni, barátom. Majd ha Budapest lángokban áll, akkor.
Nyugodtan moderálj ki. Ez is azt jelzi, hogy készen állsz
Szkeptikus | 2008. April 26., Saturday | 10:59Nyugodtan moderálj ki. Ez is azt jelzi, hogy készen állsz a “párbeszédre” a másik oldallal.
budapest már rég lángokban áll "haver" csak nemlátod mert eltakarja
Mr. Kötekedés | 2008. April 26., Saturday | 12:34budapest már rég lángokban áll “haver” csak nemlátod mert eltakarja az a sok ész.
mitgondolsz mire ez a cikk és a humanizmus? elmondom: hogy eloltsa a lángokat…
Lángokat vizionálsz barátocskám, ott, ahol (egyelőre legalábbis) csak rothadás és
Szkeptikus | 2008. April 26., Saturday | 13:50Lángokat vizionálsz barátocskám, ott, ahol (egyelőre legalábbis) csak rothadás és nihil van.
ROT-HA-DÁS.
Nektek meg, humanisták, rá kell jönni arra, hogy valaminek , valakinek lenni kell. A XXI. század a nemzetek magukratalálásának százada. Már most is, és ez így is marad.
És akkor majd értelmetlen lesz az a kérdés:
És mi, belgák, hova álljunk?
Lehet, hogy szerinted ez rossz, kötözködő barátom, de ez lesz. A humanista világpolgárok meg mehetnek ahová akarnak.
"Hát barátocskám, ez tévedés. Az ember helyett érték ISTEN, és
steve | 2008. April 26., Saturday | 15:44“Hát barátocskám, ez tévedés. Az ember helyett érték ISTEN, és addománya, a SZERETET.”
Nem tévedés, vélemény, mint a tiéd és még hétmilliárd emberé. Te hiszel benne, hogy az ember eredendően bűnös, hibás, determinált, én abban hiszek, hogy az ember eredendően ember - lehet hibás és bűnös vagy jóra és változásra törekvő.
“Hát, gratulálok haver, ha így látod. Ha valaki így érvel, illetve ezt gondolja, akkor BETEG.
Lehet, hogy a környezeted tanított így - gáz. Ha már nem gondolod így , akkor beteg voltál. DE semmiképp se vetítsd ki saját hibáidat másokra. OK?”
Ez ismét csak egy véleményem volt, miszerint a világban nagyon erős a széthúzás, a különbségek alapján történő megítélés-elítélés. Mondjuk amikor valakire akivel nem értünk egyet, azt állítjuk rá, hogy beteg.
“Na akkor figyeljél. Az általad fentebb lefektetett logika szerint, mivel az emberek hajlamosak démonizálni, ezért hajlamosak úgy látni a világot, hogy fehér és fekete. Ez rossz. Ez már önmagában is vitatható (miért gondolnák így az emberek?), ÉS EBBŐL NEM KÖVETKEZIK az, hogy mindig, amikor egy társadalmi csoport áll szemben a többivel, akkor szükségszerűen az egymagában lévő társadalmi csoport a hibás, mert ‘démonizál’. Hülyeség.”
Leírtam pár példát odafent erre a démonizálásra. Szerintem ezek is pont azt mutatják, hogy más csoportok elítélése egyáltalán nem függ össze azzal, hogy ki a “hibás”. Pont hogy ez egy széleskörűen elterjedt mechanizmus, ami azáltal próválja bizonyítani saját igazát, hogy egy - vélt vagy valós - ellenvéleményről állítja, hogy valótlan. Mintha vagy neked vagy nekem lenne igazunk. Közben pedig simán lehet, hogy mindketten tévedünk, mindkettőnknek részben van igaza, vagy éppen mindkettőnknek teljesen igaza van a maga módján csak épp elbeszélünk egymás mellett.
“Ami pedig a náci birodalom logikáját illet, attól hogy elolvastad a Mein Kampfot, még lehet, hogy hülye maradtál. Annál is inkább, mivel Auschwitzban 1990-ben levették azt a táblát, hogy 4 millió embert öltek ott meg, és kicserélték 1,1 millióra. Tuti azért, mert ezek a számok olyan MEGBÍZHATÓAK…”
Zavar van egyszerűen folyamatosan azokban a dolgokban, amiket írsz, ne haragudj, de egyszerűen nincsenek összefügésben a dolgok. Tényleg lehet, hogy hülye vagyok, de hogy függene ez össze a Main Kampffal vagy Auswitz-cal? Meg hogy van az, hogy emberek lelkesen örülnek annak, hogy Auswitzban 1,1 millió embert öltek meg? Most ez akkor jó, már nem is számít holokausztnak? Szerintem ha 300 zsidót, két meleget és egy biciklist postást öltek volna meg a nácik, az is tömeggyilkosság, nem igazán van mit relativizálni rajta pont úgy, mint az örmény, kurd, ruandai stb esetekben sem…
“A XXI. század a nemzetek magukratalálásának százada. Már most is, és ez így is marad. (…) Lehet, hogy szerinted ez rossz, kötözködő barátom, de ez lesz. A humanista világpolgárok meg mehetnek ahová akarnak.”
Mert szerinted ez jó? Ez az, aminek hála a határon túli magyarokat származásuk miatt hátrányos megkülönböztetés éri, nem? Az jó, hogy oda megyek szerinted is, ahova akarok, mert jelenleg ide szeretnék “menni” (maradni). Segíteni ennek a nemzetnek, mint a föld bolygón élő emberiség egy hozzám közel álló kisebbségének, hogy képes legyen a teljes emberiség és a saját boldogulásához is érdemben hozzájárulni.
“Először még ostoba, vagy gonosz, utána már Gonosz vagy magyarellenes. Ezek a jelzőid. Én, haver, rendszeres olvasója vagyok a kuruc.infónak, mégsem így gondolkodom. EZ HOGY LEHET?!”
Miért kérdés benned, hogy hogy lehet? írtam én bárhol, hogy minden kurucinfó olvasó úgy gondolkodik, mint a szerkesztők? Biztos nem, mert biztos vagyok benne, hogy nem így van. A szerkesztők viszont a tapasztalataim szerint szeretnek kategorizálni, aki nem támogatja őket, az mélységesen magyarellenes, zsidó vagy cigány cimkét kap tőlük. Mint mi, amikor “Ifjú Héberek” címmel futunk, függetlenül attól, hogy semmi közünk a zsidósághoz. Vagy akár a cigánykérdés megoldására tett törekvés miatt a Gój Motorosok. Vagy bárki. Pont arról szólt az egész cikk, hogy értelmetlen ez a fajta skatulyázás. Nekünk is vannak rendszeres olvasóink, akik sok mindenben nem értenek egyet mondjuk velem. Ki lehet találni “velünk” és “ellenünk” csoportokat és meggyőződésesen állítani, hogy aki nem az első, az a második csoportba tartozik, de ennél azért szerintem összetettebb a világ.
Menjünk csak sorjában. Egy ember önazonosságot csak a saját múltjából meríthet.
Szkeptikus | 2008. April 26., Saturday | 17:29Menjünk csak sorjában.
Egy ember önazonosságot csak a saját múltjából meríthet. Lénye ebből táplálkozik. A múlt gyökereivel nem lehet szembemenni.
Az én múltam magyarságomból és keresztény vallásomból ered. A te múltad honnan?
Annak amit mondtam, semmi köze ahhoz, hogy ki van velünk, és ki ellenünk. Arra mutattam rá, hogy eleve hibás premisszákból kiindúlva bizonygatsz dolgokat (pl. Fekete-fehér álláspont, velünk-ellenünk stb.)
A világ sokkal kevésbé szélsőséges, mint ahogy gondolod.
Ha egy nemzet magára talál, akkor nem a másikkal SZEMBEN talál magára, hanem a saját értékei mentén. És akár hiszed, akár nem, a magyarság értékeibe a tolerancia mindig is beletartozott.
“Értelmetlen a skatulyázás”
Az. De ettől hogy ezt kimondtad, még minden ugyanaz marad.
“Segíteni ennek a nemzetnek, mint a föld bolygón élő emberiség egy hozzám közel álló kisebbségének, hogy képes legyen a teljes emberiség és a saját boldogulásához is érdemben hozzájárulni.”
Nagyon helyes. Akkor oldd meg a következőket:
1) Számold fel az államadósságot
2)Vess véget a népességfogyásnak
3)Vess véget a cigányok által véghezvitt bűncselekményeknek
4) vess véget Magyarország gazdasági kizsákmányolásának
(Segítség: a fönt említett dolgokat NEM lehet egy béke-jel felmutatásával megoldani)
A fönti pontokról legyen legaláb VÉLEMÉNYED (okok, következmények, felelősők, megoldási jabaslatok stb.) utána lehet arról beszélni, hogy mért van Magyarországon kirekesztés, idegengyűlölet stb. (ha van). Mert ez így olyan, mintha égne a ház, miközben amiatt aggódsz, hogy a gyep nincs rendesen lenyírva.
“Szerintem ha 300 zsidót, két meleget és egy biciklist postást öltek volna meg a nácik, az is tömeggyilkosság, nem igazán van mit relativizálni rajta pont úgy, mint az örmény, kurd, ruandai stb esetekben sem…”
Így van. akkor a zsidók miért fújják föl ennyire a számaikat, mi? Talán csak nem úgy gondolják, hogy az ő Holokausztjuk fontosabb, mi? Hmm-hmm… Ez ellen talán nem kéne felszólalnod?
Írhatnék még, de egyelőre ennyi.
Ja és egy adott vitában teljesen természetes az egymás minősítése. És
Szkeptikus | 2008. April 26., Saturday | 17:41Ja és egy adott vitában teljesen természetes az egymás minősítése.
És azért jelentéktelen, mert amíg egy adott vita a LÉNYEGES dolgokról szól, addig mindkét (vagy több) félben Katarzis következik be.
A vita hevében elcsattanhat egy két minősítés. Attól még nem dől össz a világ. Szokj hozzá.
Ja és ne a kurucinfóval vitatkozzál, (már csak azért sem, mert párbeszéd helyett max. üzengetni tudtok egymásnak) hanem Velem. Én vagyok az ellenfeled. Megbeszéljük a harc szabályait, összecsapunk, és egyikünk győz. Vagy mindketten győzünk. Vagy egyikünk sem. Lényeg a Katarzis.
Érted?
látod, kedves Szkeptikus barátom, itt van a te tévedésed. mi
ember | 2008. April 29., Tuesday | 15:13látod, kedves Szkeptikus barátom, itt van a te tévedésed. mi nem győzni akarunk. hanem élni. békében, és épp olyan sokszínűen, ahogy a jóisten is megteremtett minket.
(mellékesen jegyzem meg, hogy ha te hiszel Istenben, akkor bizonyára azt is olvastad a Bibliában, hogy 2 embert teremtett, amiből mindannyian!!! tehát az összes ember származik. mégis akkor hogy tesz bárki különbséget, vagy emeli magát mások fölé? az csakis Isten dolga lehet. a másik hogy mindig megmosolygom ezt a “magyar vagyok, és keresztény” dumát. a kereszténység nem magyar vallás, sőt, sok sok magyar halálát köszönhejtük neki. szóval akkor hogy is van ez?)
1, Ezt akartam én is mondani: elég furán fog kinézni,
Steve | 2008. April 29., Tuesday | 16:151, Ezt akartam én is mondani: elég furán fog kinézni, hogy valaki itt teljes fegyverzetben várja a csatát, miközben nekem pl eszem ágában sincs itt szumózni.
2, A kereszténység viszont tudtommal egy db magyart sem ölt meg. Kereszténységre hivatkozó egyházi csoportok vagy egyháztól független személyek már annál inkább. De ez max ezeket az embereket minősíti, akik képesek voltak keresztes háborúkat és hasonlókat indítani, miközben a vallásuk “Ne ölj!” és “Ha megdobnak kővel…” üzenetekre épül.
Kedves ember! "mi nem győzni akarunk. hanem élni. békében, és épp
Szkeptikus | 2008. April 29., Tuesday | 20:16Kedves ember!
“mi nem győzni akarunk. hanem élni. békében, és épp olyan sokszínűen, ahogy a jóisten is megteremtett minket.”
A harcot az elvi síkra értettem. Különböző szemléletek epikus küzdelmére. Emellett tüzes lelkületű ember vagyok, és véleményem szerint az igazságos harc az ember lelkét nemesíti. Párviadal - az ellenfél lehetséges maximális tiszteletben tartásával. Egy férfi lelkülete abban edződik, ha a számára fontos dolgokért kiáll a lehető összes platformon. Én elsősorban a szellem embere vagyok, ezért vitázni szeretek.
Abba, hogy mindannyian Ádámtól+Évától származunk, szerintem belefér az, hogy egyes kultúrákat megkülönböztessünk. Ugyanis általában az adott kultúrák hagyomány- és értékrendjéhez hasonul -biológiailag is!- az adott ember (persze ez oda-vissza is működik)
És ez alapján máris lehet rangsorolni. Az európai-amerikai kultúra (régebben más volt) például egy fékevesztett szekérhez hasonlít, mely egyre gyorsul a lejtőn, s közben halált áraszt mindenfelé. Míg pédául az ősi kultúrák-ilyen a magyar is (Kínai, japán, indián, stb), tudják, hogyan kell összhangban, BÉKÉBEN élni a természettel, anélkül, hogy tönkrebasznánk azt.
Tehát: fentebb említett ősi kultúrák (+ezek lakói) értékesebbek, mint mások. Persze manapság ez sem igaz, hiszen ezek az ősi kultúrák is folyamatosan számolódnak fel.
Tanulság: meg kell tanulnunk úgy élni, ahogy őseink tették, békében a természettel.
“kereszténység nem magyar vallás, sőt, sok sok magyar halálát köszönhejtük neki.”
Most itt arra gondolsz, hogy amikor a “pogány” magyarok áttértek a kereszténységre, tűzzel-vassal irtották(a gonosz keresztény papok!) a régi vallás hívőit? Hát ez teljes hülyeség. A magyarok ugyanis már a Kárpát-medencébe való hazatalálásuk előtt monotheisták (egyistenhívők) voltak - lásd erről László Gyula és Fodor István munkáit. A beilleszkedés az “új” vallásba teljesen simán és egyszerűen zajlott le.
Steve!
Nem szumó, hanem kardpárbaj. Kardunk az elménk, vágásaink az érveink, a szikrák pedig, amik az összecsapáskor felpattannak -nos, azok a megtisztuló lélek szikrái.
Nyugi, egyikünk se fog belehalni.
Kedves Steve! Fogadd elismerésemet a posztért, és rögtön részvétemet is azzal
Mack | 2008. July 8., Tuesday | 13:27Kedves Steve!
Fogadd elismerésemet a posztért, és rögtön részvétemet is azzal kapcsolatban, hogy egy nettó hülyével kellett leállni vitatkozni, miközben szerintem példamutaóan nyitottan és felvilágosultan állsz hozzá egy olyan témához, amihez nagyon sokaknak nem sikerül. A publikációdban megfogalmazott értékrend tiszeteletet parancsoló.
TGM kritikáját pedig ne vedd a szívedre. Ő egy végtelenül tisztességes és művelt közíró, de valahogy teljesen hiányzik belőle a képesség (?) hogy igaza legyen. Komlyan nem ismerek még egy ilyen okos embrt aki ekkora baromságokat tud írni. Szóval fel a fejjel, hamarosan ciki-számba fog menni, ha TGM megdícsér. :-)